modernité

a „civilizált” érzékenység (az érzelmek, a gondolkodás, az értékek és az ízlések egy szóval való kifejezésére használja a szerző és a xix. század végére vonatkoztatva) teljesen elkülönítette egymástól a komolyat a vidámtól. ezeket a realitásokat soha nem volt szabad összekeverni; a vidám észlelése a komolyban felületes dolognak számított és a népi-vulgáris, azaz a „barbár” érzékenység utolsó bástyájának felértékelését jelentette. nevetni a komoly dolgokon tudományellenes volt és, ezen túl, a Hatalom megkérdőjelezését is jelentette, egy olyan tettet, ami lényege és definíciója szerint is összefüggött a félelemkeltéssel és a félelemmel.
a „civilizált” érzékenység mereven elválasztotta egymástól a játékot és a munkát. ezeket a realitásokat sem volt szabad összekeverni; a munka közbeni játék haszontalanná tette azt, míg dolgozni a játék alatt egyet jelentett a dolgozók testi és szellemi egészségének szempontjából fontos kikapcsolódás hasznosságának elvének elfeledésével.

josé pedro barrán: historia de la sensibilidad en el uruguay

azt hiszem ez egy szörnyű évszázados teher

0
0
0
0