budapest

2020 áprilisában a születésem napján és nem reggelre kelve, a Fekete Kutya előtti árkádok alatt hallom a bicikli hátsó kerekének visszhangját. Itt máskor hangosan kellett szólnom, hogy halljanak, meg volt kihez. Megállok, körülnézek.  Budapest hallod, hogy nézel már ki?

De ugyanaz az érzés: Budapest az enyém, még üresen is. Ugyanaz a város.

Mint amikor 1987-ben, az akkor még a maga természetességében kietlen Dob utcában azt terveztük, hogy ott fogunk kocsmát nyitni. Túl a városon nincs már otthonom, gondolom.

 

És persze hogy jó, hát akkor itt fogunk élni.

Mint egykoron.A.

0
0
0
0