paterson

sokáig egész egyszerűen nem mertem megnézni jim jarmusch legutolsó filmjét, a paterson-t. gondolom, hogy talán azért mert egy ismerősöm nem nagyon szerette és ezt jó sokszor el is ismételte.
de ez hiba volt. jarmusch tényleg nem tud hibázni (na jó, talán csak ritkán. pld a halott emberrel). minden szempontbó lírai filmet csinált úgy, hogy néha megkarcolta azt a határt, ahol már giccsbe is fordulhatna, de mégsem teszi. és még vicces is.
tökéletes.

ceviche 2.0

másnaposan és éhesen lehet a legjobbakat főzni (elkészíteni).
ma ez történt a cevichével. egy korábbi posztom-receptem továbbgondolva egészen selymes, finom lett.
most adok konkrét mennyiségeket is:
20 dkg tőkehal
másfél citrom
egy deci frissen facsart narancslé
6 nagyobb levél menta
legalább 4-szer ennyi korianderzöld
lilahagyma mandolinnal nagyon vékonyra szeletelve
só, bors
egy nagyobb mangó fele, kockákra vágva
nem sok chili. ez tényleg ízlés szerint

elég sokáig (kb 3/4 óra) állt, mert közben mással foglalkoztam.
az elején, kb 20 percig csak a citromban állt a hal, aztán jött a többi. kész.

 

rachid taha rockolja már a casbahot

meghalt rachid taha, aki megszerettette velem a rait. 1999-ben találkoztam először a zenéjével a szigeten, amikor fényes nappal és alig pár ember előtt adott egy fantasztikus koncertet, -mint később megtudtam abszolút szokványos módon- teljesen beszívva. öcsivel voltam és feleségével, akinek az volt első magyarországi látogatásának a második napja és igen pozitív kép alakult ki benne budapestről, nem kis részben ennek a koncertnek köszönhetően.

ez kb akkori:

és egy másik videó, amiben a volt clash tag mick jonesszal és a legendás brian enóval egy színpadon játszik egy clash számot, a rock the casbah-ot.

óbudai norma

szicíliában ettem a helyi klasszikus spagettit, a normát, ami egy padlizsános-paradicsomos-ricottás tészta.
most (kánikula idején) volt itthon padlizsán, paradicsom, meg persze tészta. ebből született az óbudai norma, amit egy másik szicíliai alap élelmiszerrel egészítettem ki, a pisztáciával.

szóval, volt egy közepes padlizsán, három közepesnél picit nagyobb és túlérett paradicsom, egy nagyobb hagyma, két marék nem sózott (!!!) pisztácia, olívaolaj, passata, só, bors. (nem volt itthon ricotta, ez kimaradt.)
sokáig, kis lángon pároltam az apróra vágott hagymát, amibe egy idő után beleraktam a mozsárban durvára tört pisztáciát (vagyis vegyesen tört: volt lisztes része és volt olyan, ami teljesen egyben maradt).
párhuzamosan megpároltam a kockára vágott padlizsánt (egy olasz oldalon azt olvastam, hogy úgy lesz a legjobb, ha vannak egészen kicsi padlizsán darabok és mellettük jól harapható nagyobb karikák).
amikor a hagyma üvegesen túlra párolódott és a pisztácia is megpuhult (de tényleg!), hozzáadtam a kis kockára vágott, meghámozott paradicsomot. kb. ilyenkor lehet sózni. még egy kevés passatát adtam hozzá, abból a rusztikusból, kb 2 decit.
az egészet összedolgoztam a hagymás serpenyőben és 10-15 percig hagytam dolgozni, lényeg, hogy a padlizsán ne essen szét, maradjon harapható.
spagettivel és parmezánnal (padano, vagy pecorino is jó, gondolom) fogyasztandó, szerintem. (nem sikerült jól a fotó a végeredményről.)