ceci n’est pas une pipe

2016-04-18

Margritti this is not a pipe
-rené magritte-

“a dohányzásról pofonegyszerű leszokni.
én magam is legalább százszor megtettem”

sokak szerint ezt mark twain mondta,
de valójában egy humorista, bizonyos
w. c. fields vicce volt 1938-ban, ráadásul
az alkohollal kapcsolatban

kereszt utca (1013)

2016-04-13

elég nagy sebességgel tekertem már amikor jött a lejtő. reflexszerűen leváltottam egyesbe, hogy élvezzem a kora tavaszi meleg levegőt az arcomon, ahogy egyre jobban gyorsulok. nagy erővel nyomtam a pedálokat, megszorítottam a kormányt, hogy érezzem a nem túl erős, de mindenképp feszülő tricepszeimet, ahogy a macskakövön szokott, amikor rázkódik alattam a bicikli. uralom a helyzetet, gondoltam és tényleg: a zöldek elnyúltak, miközben az egyre vékonyodó szürkére koncentráltam, de csak felületesen, mert az utca végén túl, velem szemben álló sárga templomra tudtam csak figyelni. volt benne valami teátrális, amivel elütött a jellegtelen budapesti katolikus templomok többségétől. talán csak sárgább volt. ötven méter után hallottam, hogy az agyváltó nyikorog, már korábban is adott ki ilyen hangokat, normális. egy kutya rám vakkantott, de mire azonosítottam, hogy egy keverék, már messze voltam. vagyis először láttam, hogy keverék, az ugatása csak később ért el. azon gondolkodtam, mi volt előbb, de az átkozott budapesti kátyúk miatt végül nem tudtam összerakni a sorrendet. szegény abroncs. a kereszteződés egyre közelebb ért hozzám és a templom is egyre nagyobb lett. balra láttam, hogy jön a hetvennyolcas busz, jobb oldalt elsőbbségadás kötelező tábla. még elférek. biztos elférek. a kontra eszembe sem jutott, nehéz hozzászokni, de a hidraulikus fékben megbíztam, még akkor is, ha jellegénél fogva csak vonakodva lassít. akkor inkább gyorsítok és a végén majd egy erősebb fékezéssel fordulok rá a krisztina körútra. nagyon jó idő volt, az első tavaszi napok egyike, csak élvezni lehetett. még fütyörésztem is. itt a kereszteződés, fék. a busz még messze, gond nélkül megcsinálom, csak egy minimálisan nagyobb ívű kanyart kell vennem. senki sem vette volna észre a sárga templomba beleolvadó taxit.

to rome with love

2016-04-13

– remek! turbulencia… a kedvencem…
– nyugalom, ne parázz! próbálj szépen lazítani
– én nem tudok lazítani a turbulenciában! tudod, ateista vagyok.

esterházy

2016-04-09

egy állítás és az ellenkezője nemhogy kézen fogva sétálnak, de közben akár le is szopják egymást. mondhatnánk úrinősebben is, de minek. halál és szerelem közelében megváltozik az ízlés és a stílus is.

patikárius

2016-04-03

miközben rómeó az agg júliát nézte, aki eltorzult arccal üvöltözött vele, arra gondolt, hogy megmérgezi, de lemondott róla, mert már nem bízott a patikáriusban