2020 áprilisában a születésem napján és nem reggelre kelve, a Fekete Kutya előtti árkádok alatt hallom a bicikli hátsó kerekének visszhangját. Itt máskor hangosan kellett szó
lnom, hogy halljanak, meg volt kihez. Megállok, körülnézek. Budapest hallod, hogy nézel már ki?
De ugyanaz az érzés: Budapest az enyém, még üresen is. Ugyanaz a város.
Mint amikor 1987-ben, az akkor még a maga természetességében kietlen Dob utcában azt terveztük, hogy ott fogunk kocsmát nyitni. Túl a városon nincs már otthonom, gondolom.
És persze hogy jó, hát akkor itt fogunk élni.
Mint egykoron.A.