szicíliában ettem a helyi klasszikus spagettit, a normát, ami egy padlizsános-paradicsomos-ricottás tészta.
most (kánikula idején) volt itthon padlizsán, paradicsom, meg persze tészta. ebből született az óbudai norma, amit egy másik szicíliai alap élelmiszerrel egészítettem ki, a pisztáciával.
szóval, volt egy közepes padlizsán, három közepesnél picit nagyobb és túlérett paradicsom, egy nagyobb hagyma, két marék nem sózott (!!!) pisztácia, olívaolaj, passata, só, bors. (nem volt itthon ricotta, ez kimaradt.)
sokáig, kis lángon pároltam az apróra vágott hagymát, amibe egy idő után beleraktam a mozsárban durvára tört pisztáciát (vagyis vegyesen tört: volt lisztes része és volt olyan, ami teljesen egyben maradt).
párhuzamosan megpároltam a kockára vágott padlizsánt (egy olasz oldalon azt olvastam, hogy úgy lesz a legjobb, ha vannak egészen kicsi padlizsán darabok és mellettük jól harapható nagyobb karikák).
amikor a hagyma üvegesen túlra párolódott és a pisztácia is megpuhult (de tényleg!), hozzáadtam a kis kockára vágott, meghámozott paradicsomot. kb. ilyenkor lehet sózni. még egy kevés passatát adtam hozzá, abból a rusztikusból, kb 2 decit.
az egészet összedolgoztam a hagymás serpenyőben és 10-15 percig hagytam dolgozni, lényeg, hogy a padlizsán ne essen szét, maradjon harapható.
spagettivel és parmezánnal (padano, vagy pecorino is jó, gondolom) fogyasztandó, szerintem. (nem sikerült jól a fotó a végeredményről.)