emberek fagynak meg az utcán. egy társadalomtól elvárt és helyes reakció, hogy (mindegy miért) segíteni akar valahogy azoknak a sokaknak, akik fedél nélkül élnek. ilyen volt ez a kabát kiakasztós kezdeményezés, amihez sokan csatlakoztak, és sokan igénybe is vették. ilyenkor az ember valamennyire visszanyeri a társadalmi szolidaritásba vetett hitét, hogy lám, mégis van, mégis tudunk valamit csinálni, ami amúgy a kormány (vagy állam – magyarország esetében nincs különbség) feladat lenne. ebbe rondít bele egy „atya” (wtf?) akinek nem tetszik, hogy a temploma közelében kabátokat akasztanak ki, hogy azok, akik erre rászorulnak valahogy átvészeljék a hideget. mintha valami zavar lenne a mátrixban. a kódok nem azt jelentik, amit kellene. jézus követője és tolmácsa nem bírja, ha szegények segítséget kapnak a templom közelében. mert még „a nyakába szakad az egész”. nincsenek elvárásaim (és már illúzióim sem) az egyházzal (szerintem lehet általánosítani, persze kikötésekkel – lásd a körmendi plébánost) kapcsolatban. idomulnak ahhoz a nagyon mély morális válsághoz, ami azzal kezdődött, hogy büntethetővé vált az utcán élés, majd kiteljesedett a menekültek elleni gusztustalan kampányban. lényeg, hogy meglegyen az állami támogatás. ahhoz meg akár az is kellhet, hogy adott esetben a magyar (csak ők?) papok a pápát sorosbérencezik, mert felszólalt a menekültek érdekében. egy normális országban az egyházak nem függhetnek az államtól, mert ez a vége. ha csak nem az van, hogy tényleg így gondolkodnak. viszont akkor, amikor a jelenlegi rendszernek vége lesz, be kell tiltani az összes egyházat, de biztosan elvenni tőlük pld. a gyermekek nevelésének jogát ilyen amorális szellemben. de első lépésként legyenek kénytelenek az utcán tölteni csak egy hetet egy ilyen télen.